Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztővita:Burrows/Archív2

Az oldal más nyelven nem érhető el.
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt Katamori 15 évvel ezelőtt a(z) Tartozok... témában

Települések

Szia! Csak azt szeretném megkérdezni, hogy miért távolítod el a településekből az önkormányzatok elérhetőségét? - Üdv. » KeFe « vitalapom 2008. augusztus 6., 05:56 (CEST)

Re: Bár todtommal a jelenlegi adatok még aktuálisak, de megértem a gondodat. Viszont a címek általában nem változnak, azokat semmiképpen nem javaslom törlésre. (A többi adatot sem kellett volna kitörölni, mert ilyen alapon az összes webes hivatkozást is törölhetnénk a WP-ből, hiszen bármikor megváltozhatnak, törlődhetnek. Szerintem vissza kellene állítani, és csak akkor törölni, vagy javítani, ha megváltozott valamelyik. - Üdv. » KeFe « vitalapom 2008. augusztus 6., 10:35 (CEST)
Re2: A szabályokat és indokaidat is értem, sőt egyet is értek ezekkel. Én inkább csak azokra a településekre gondoltam, ahol még nincs semmi adat, vagy a honlapon nehezen megtalálhatók a szóbanforgó adatok. Avagy be kellene illeszteni minden üres településlapra a "Külső hivatkozások" -at. Így legalább az érdeklődők számára nyujtanánk valami infót. Esetleg fel lehetne kérni a településen (környékén) élő (ha van ilyen) wikipédistát, hogy írjon valamit a településről. A termálfürdőkkel kapcsolatban nekem más a véleményem, azokról igenis kellene egy lexikonba illő leírás és semmiképpen nem árt, ha a címét is megjelenítjük. - Üdv. » KeFe « vitalapom 2008. augusztus 6., 10:58 (CEST)

No, mi a fene...

...meguntad végre az átláthatatlan betűrengeteget? Vigyor Cassandro Vallettai ħelyőrség 2008. augusztus 6., 19:16 (CEST)

Good news ...

I can stop writing to this rat now. I've killed him yesterday evening and so it won't be necessary to annoy him any longer ;-)

What I wanted to ask you, Burrows: Do you like rats? I think I've never asked you this question. 62.203.35.129 (vita) 2008. augusztus 6., 19:52 (CEST)

Oh, and I've done a useful edit [1]

But you don't like them, do you?

I didn't know ... in the german translation it's "Krätze", which means rüh. What does "Makesz" mean?

The rat that plays Makesz in the film looks very tasty. I phoned to WB, but they told me that the rat wouldn't be there to eat. That's not nice of them.

I was very sad that time, really. You know, you can guess the taste of a rat if you see its form and its physique and it looks very good.

I've seen you corrected "Makesznek" to "Makesznak". Why is it with an "a" there?

That's a very nice rule, I think. Does that work with every composite word? I've heard once that sometimes the last letter decides it; so that's not true?

We could write "næk" as a compromise ...

Poor alphabet ... here in the Schwiiz we use "ä" for what you write as "e". Does that letter have any meaning in your alphabet?

That's good, so you don't have much special symbols. You don't use "ß", either?

We don't use "ß", either. What kind of symbol is that, do you know? I can't think of a country where they use it.

I don't like that Symbol. Here in Switzerland we don't use it.

Can you guess what I'm going to do this night (in the forest)?

No. I'm going to hunt rats. You know, there are many stupid butchers. They don't sell rat meat and so I have to get it by myself. Shall I send you a piece of rat meat by post?

One more useful edit [2]! Greetings and kisses from the Schwiiz, Der anonyme Rattenhasser und -fresser

Szubcsonk

Egy szubcsonk 5 napig is megmarad - itt azonban felesleges lett volna ennyit várni. Az ilyen szócikkeknek valami másféle jelzés kell(ene). Mivel nem volt a "szerkesztő" névtelen, kevéssé volt feltűnő a vandálkodása. – Holdkóros vita 2008. augusztus 9., 21:39 (CEST)

LOL

...a mai napom is vigyorogva kezdődik a wikin, hála neked :D [3] ~ Alensha  hö? 2008. augusztus 12., 14:47 (CEST)

Patkány

Szia Burrows! Ki ez a patkányember az æ betűivel? Beroesz 2008. augusztus 12., 19:33 (CEST)

Ez Rád is vonatkozik. - Dorgan labor 2008. augusztus 12., 20:03 (CEST)

Ezt irtam Kristian13-nek

Amerikai Allamok röviditéseinek törlése [szerkesztés] Szia XIII. Kristián, Ugy gondolom, hogy az Am.Egy.Al. államainak röviditése fontos, mert minden alkalommal ki kell irni egy városnál, vagy folyánál az állam nevét, s ezt röviditve teszik. En elegge jól ismerem az államokat, de néha még zavarban vagyok. Most még nem tunik fontosnak, mivel kevés szó cikk van, de a század derekára :) már elkészul az összes város, folyó, stb. Egyébként én is gondolkodtamazon, hogy hogyan nyujthatnék több információt ezen a cikken belul, pl. felsorolni az államok székhelyét. Ha lehet ne töröljétek. – GyuZsana 2008. augusztus 12., 21:43 (CEST)


Amerikai tagállamok neveinek törlése [szerkesztés]

csak most kezdtem a cikket, par perce, hogy lenne több mint felsorolás. Vitalapodon felsoroltam az érveket, miért kezdtem el. Szerintem fontos. Peldaul, ha otthon olvasod Szeged, tudod hogy arrol a Szegedrol van szó, amelyik a Tisza partján van. De az Egyesult Allamokban, ha olvasod Hendersonville, szinte majdnem minden allamnak van Hendersonville-je, s igy az allam roviditeset oda kell irni. Ha egy folyorol irsz, pl. az Ohio 7 allamon folyik keresztul, a roviditest hasznalni kell, stb. Abban egyetertek, hogy mast is kell, hogy tartalmazzon a cikk, pl. az allamok fovarosait, vagy lakossaganak szamat. persze at kell pofozni akkor. Udvozlettel – GyuZsana 2008. augusztus 12., 21:51 (CEST) – GyuZsana 2008. augusztus 12., 21:54 (CEST)

A lap eredeti címe: „http://hu.wikipedia.org/wiki/Szerkeszt%C5%91vita:Kriszti%C3%A1n13”

Re: Zsófi

Simán írok én is akár két A4-es oldalt, amiben semmi értelem nincs, ehhez képest ez csak pár sor volt. ;) Amúgy van a jeles szerzőnek két szubcsonkja is, azokhoz hozzá se nyúlt azóta se, szóval kár vele kínlódni. Mamirendelő 2008. augusztus 13., 15:49 (CEST)

FÁK kép

Jól tetted, hogy javítottam, az aláírás óta vagy ötször változtattak a képen, többek között visszatették Grúziát, merthogy még nem végleges. – Zimmy mondj el mindent 2008. augusztus 13., 17:45 (CEST)

Bölények

Jöjjenek csak... Épp megéheztem úgyis >:-) ~ Alensha  hö? 2008. augusztus 13., 21:07 (CEST)

Lép

Reméltem, hogy már leáll, két hétig csend volt... Segíthetnél, én az ilyenekben nem vagyok járatos 195.228.240.75 (vita) 2008. augusztus 17., 00:06 (CEST)

Khmmm...

Légy szíves, tartózkodj a személyes támadásoktól! A Wikipédia irányelvei tiltják a személyes támadásokat. Azokat a szerkesztőket, akik ismételten személyeskednek, blokkolhatják az adminisztrátorok vagy a közösség kitilthatja innen. A tartalmat, és ne a szerkesztőket véleményezd. Ha szükséges, használd a vitarendezés megfelelő lépéseit. Köszönöm, VigyorIstvánka posta 2008. augusztus 18., 20:48 (CEST)

Lásd itt

A Pi...-vel kezdődő összes becézésre érzékeny vagyok VigyorIstvánka posta 2008. augusztus 18., 20:50 (CEST)

Hufnágel Steve :-)Istvánka posta 2008. augusztus 18., 21:02 (CEST)

egy kis pr

szavazni lehet :-)Istvánka posta 2008. augusztus 19., 14:41 (CEST)

Bromoform

Köszi a bizalmat.--Linkoman vita 2008. augusztus 19., 16:49 (CEST)

Főutak

Szia, láttam a 302-est leszubcsonkoztad. :) Csak jelzem, hogy ilyen alapon a sablon minden kék linkjén végigmenvén, minden útra szubcsonk jelzést tehetnél... :) Mondjuk én is várom, hogy mit lehetne írni az 57-es főűt történetéről.... És csak várom... :) – Burumbátor zöldposztós csatatér 2008. augusztus 20., 06:18 (CEST)

Szovjet törlése helyett

Szerintem ez lehet a megoldás az átirányítás jelenlegi célpontja elején:

{{redir2|szovjet|A|szovjet (tanács)}}

Ami az alábbi eredményt adja:

Be is illesztettem. De amíg piros a fenti link, addig nincs túl sok értelme igazán. Ádám 2008. augusztus 20., 23:25 (CEST)

Tudommal az összes többi országnál is úgy szoktuk csinálni, hogy a melléknévi alak átirányítás az országnévre, pl. „cseh” Csehországra, „francia” Franciaországra stb. Attól még nyilván nem árt, ha valaki végigjavítja az átirányításokat. Ádám 2008. augusztus 20., 23:34 (CEST)

Ádám, te ezt ki is próbáltad? Mert én igen, és szerintem nem. Javaslom neked is. :-) Bináris ide 2008. augusztus 20., 23:36 (CEST)

Lehet, hogy tévedtem, és nem vagyok up-to-date. Elnézést kérek. De attól még szerintem nem árt, ha a „szovjet” a Szovjetunióra irányít át, mert ténylegesen azért a legtöbb esetben arra hivatkozva, annak melléknévi alakjaként használják, az lehet az legtöbbször használt jelentése. Mint mondtam, a legtisztább megoldás mindenképp az lenne, ha végigjavítaná valaki az átirányításokat.

Megjegyzem, a népneveknél egy csomó esetben nem lehet eldönteni, hogy a népcsoportra vagy az országra utal a szerző, mivel a legtöbbeknél ez nagyjából egybeesik. Catherine Deneuve jellemzésénél pl. a franciák vagy a Franciaország cikkre kéne, hogy mutasson a „francia” melléknév? Ez éppen az utóbbira mutat, de távolról sem vagyok biztos benne, hogy ezt mindenki minden esetben így oldotta meg. Még csak azt se tudom, melyik a jó megoldás, bár nekem is az ország tűnik kézenfekvőbbnek. Ádám 2008. augusztus 20., 23:53 (CEST)

Jelenleg a többség egyértelműsítő lapra mutat. Bináris ide 2008. augusztus 21., 00:03 (CEST)

Kémia barnstar

Bocs, hogy egy kicsit megkésve tudtam csak megköszönni, de nagyon köszönöm a Barnstart! – Xnull vita 2008. augusztus 21., 12:48 (CEST)

MMM

Köszi, hogy szóltál, majd csinálok! :) – Tobi Üzi :) 2008. augusztus 22., 10:44 (CEST)

Makó

Makó az 1950-es megyerendezéskor veszítette el a megyeszékhely státust? Mert akkor ezt be lehetne linkelni a cikkbe a úl általános „szocialista idők” helyett. ~ Alensha  hö? 2008. augusztus 23., 20:26 (CEST)

Településrészek

Hú, kösz, hogy szóltál, épp azokat kategorizálom és tök automatikusan raktam minden megnyitott ablak aljába... :DDD ~ Alensha  hö? 2008. augusztus 24., 18:00 (CEST)

Kategória, pl House

Szia, ha látod, h valaki nyit egy új kategóriát és épp szerkeszti, akkor ugyanabban a percben ne szerkessz bele, mert csak szerkesztési ütközést okoz, ahogy okoztál is. Érdemes kivárni, amíg a szerkesztője kilép belőle (legalább 10 perce nem szerkeszti) és csak azután javítani, ha még szükséges egyáltalán. Köszi szépen. Nikita  2008. augusztus 24., 19:49 (CEST)

Igen, csak tudod gyártottam már pár kategóriát, valószínűsíthetően észreveszem, ha hibázok, ahogy észre is vettem. Nem érdemes ugyanazon percen belül javítani. Itt ez a lényeg. hagyd a másikat végezni :-) Nikita  2008. augusztus 24., 19:56 (CEST)

Törlés

Ha jól emléxem a képen microsoftos elemek is rajta voltak és emiatt nem használható szabad képernyőképként. Üdv – Istvánka posta 2008. augusztus 26., 15:52 (CEST)

Biza ;) – Istvánka posta 2008. augusztus 26., 15:57 (CEST)

Merci / Gracias

(franciául) Bonjour. Merci de votre bienvenue, très différente de celle que l'on me donne à toutes les Wikipedies. Comme ça, soyez sûr que je ne reviendrai plus par ici.

(spanyolul) Buenos días. Gracias por su bienvenida, muy diferente a la que recibo en todas las Wikipedias. En consecuencia, le aseguro que no regresaré nunca más por aquí.

Manuel Trujillo Berges vita 2008. augusztus 27., 10:05 (CEST)

re:más szerkesztő

Elnézést. Többé nem "radírozom" ki a társaim hozzászólásait. – Máté Email vitasarok B 2008. augusztus 28., 15:59 (CEST)

Homokozó

Hello, Is it okay if I edit the Wikipédia:Homokozó only? I like that page. Grüässli, Der anonyme RAttenhasser und -fresser

Nem...

...adunk alá táptalajt! :-). Mert aztán ismét visszaszokik :-)Istvánka posta 2008. augusztus 28., 21:57 (CEST)

Viszont szerkösszefoglalóban idiótázott. Az nekem bőven elég! – Istvánka posta 2008. augusztus 28., 22:00 (CEST)

Ebben nagy igazad van! Szemfüles ember vagy te Burrows :-). De nézd el nekem, máris húzok aludni!:-)Istvánka posta 2008. augusztus 28., 22:03 (CEST)

23:05 VigyorIstvánka posta 2008. augusztus 28., 22:05 (CEST)

Ezer bocsánat

nem néztem a Dél-Dunántúl laptörténetét, jó hogy odafigyeltél és javítottad. – Hkoala 2008. augusztus 28., 23:08 (CEST)

Börzsöny

Bocsánat, de megkérdezném, hogy a Börzsöny oldalon a Turisztikánál miért törölted a kiegészítő linkeket. Nem világos, hogy a jelenleg fent lévő oldal linkje miért jó - amikor ott jelenleg egy Börzsönybe irányuló túra sincs -,s miért került törlésre a másik 3 link, amely viszont sokkal relevánsabb oldalakra mutat. Ugyanez a kérdés a külső hivatkozásoknál. Ha formai hibát vétettem, akkor ok, egyébként viszont nem értem. – Mars3696 2008. augusztus 29., 11:36 (CEST)

Kép:Régi makói színház.JPG

Ezzel a képpel kezdj valamit, ha ráérsz, Makó-lakó :) kár lenne, ha csak hányódna a nemhasználtak között, nekem tetszik. ~ Alensha  hö? 2008. augusztus 30., 21:21 (CEST)

Szavazás/Javaslatok/Tömegközlekedés vagy közösségi közlekedés

Szia! A Wikipédia:Szavazás/Javaslatok/Tömegközlekedés vagy közösségi közlekedés szavazatokra vár, ha tudod légyszíves tekintsd meg! Köszönettel – Beyond silence Üz 2008. szeptember 13., 21:47 (CEST)

Köszönet

Köszi a helyesbítésért az Igazfalva szócikkben! – • Terosesvárom válaszodat 2008. szeptember 21., 17:54 (CEST)

Törlés

Kérésed számomra parancs. Íme! :) - Dorgan labor 2008. szeptember 27., 21:14 (CEST)

Szeged linkek

Őőő... ezt nem értem :-)Peyerk vita 2008. október 1., 20:53 (CEST)

:)))

Nekem az tetszett nagyon, ahogy a miskolci látnivalók kiegészítését eltávolítottad, de gondolom, csak a szerénység gátol meg abban, hogy arra mondd, hogy a legjobb :D De épp ebben a percben találtam még valamit, ami odaillik, mindjárt bővítem... ~ Alensha  hö? 2008. október 4., 14:03 (CEST)

Burrowsnak

(Áthozva a Vita:Kerepesi temető oldalról)

Dear Burrows! I know how much untranslated image captions annoy you. Please accept this beautiful image as consolation for the distress those captions might have caused you. Love, ~ Alensha  hö?

Paprikás

Elolvastad a vitalapot? Külföldön minden paprikával készült magyaros ételt Gulaschnak hívnak. Aképen viszont biztos, hogy nem az volt. Vagy paprikás (én marhapaprikásnak néztem), vagy esetleg pörkölt. De nem gulyás, az biztos. – Lily15 üzenet 2008. október 16., 17:54 (CEST)

Te vagy a második, most már úgy hagyom:-). Még mindig jobb, mint a paprikás krumpli nyitóképnek. Viszont lehet, hogy versenyt indítok nagy nyereményekkel annak, aki hoz egy igazi, magyar marha- vagy sertéspaprikás-képet. Én is szok főzni,de valahogy a fényképezés csak akkor jut eszembe, amikor már elfogy:-). – Lily15 üzenet 2008. október 16., 18:14 (CEST)

Re: Páger-gyűrű

A {{rögzültrossz}}(?) sablont nem kellene túl tág körben használni: eddig tudtommal csakis műcímeknél és intézményneveknél alkalmaztuk (ez a két alkategóriája van jelenleg is, más típusáról említés sincsen). A műcímeknél az írói szabadság tiszteletben tartása végett folyamodtunk hozzá, az intézményneveknél meg a jogi háttér miatt (bár még ez utóbbi sem feltétlen mérvadó, elvégre a bíróság a jogalkalmazást szabályozza, a helyesírást meg az Akadémia – két külön terület, mindegyiknek megvan a maga hatósága és hatásköre). A díjneveknél nem látom indokoltnak, hogy eltérjünk a szabályzattól, úgyhogy nem javaslom, hogy erre a területre is kiterjesszük a fenti sablon használatát.

Ami a szabálypontot illeti: AkH.11 195. a) (vö. József Attila-díj a példák között), ami jól illeszkedik a tulajdonnevek és köznevek jelöletlen összetételéről szóló, általánosabb 168. ponthoz, valamint a még általánosabb 140. b) ponthoz.

Nézz bele ezekbe! Remélem, ezek láttán Számodra is kitűnik, hogy jelen esetben más megoldást aligha lehet elképzelni. Ádám 2008. október 16., 21:22 (CEST)

"Forrástalan povkupac"

Az általad kifogásolt résznél pótoltam a forrásokat. Legközelebb inkább a {{forr}} sablont használd, ne a törlést.

VT???!!! 2008. október 18., 21:22 (CEST)

Egyediség

...nem, dehogy, csak szerintem az emberi szó valahogy közvetlenebb, sőt néha hatásosabb, mint a sablon :) Persze lehet, hogy tévedek :) Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2008. október 20., 19:00 (CEST)

Re: Kérlek ne módosítsd más felhasználói lapját!

Sajat oldalamat modositottam, magamrol toltottem fel infokat...... – Antal Dániel vita 2008. október 20., 21:04 (CEST)– Aláíratlan hozzászólás, szerzője Dadoo (vitalap | szerkesztései)


Remelem igy mar rendezodott a felreertes– Antal Dániel vita 2008. október 20., 21:03 (CEST)

Takarítás

Tudtommal nem volt semmi szavzás, de amúgy is lehetetlen minden katolikus templomos, kolostoros települést belerakni, mert akkor bekerülne mondjuk 3000 település. Jóideje nem nyúlt hozzá a szerkesztő, aki csinálta, szerintem ő is feladhatta. Most ennyi erővel magát az Esztergom cikket beletehetném minden kategóriába: templomok, könyvtárak, múzeumok, műemlékek, csak mert a településen van belőle? Én is néztem régebben is, hogy érdekesek ezek a kategóriák, de csak most kezdtem hozzá a pucolásnak :) Villy Itt tessék beszólni 2008. október 21., 16:25 (CEST)


Van Eszertergoban is István király templom, csinálok mindjárt egyért. lapot. Hogy miért kötőjeles azt nem tudom, velem is átneveztették az összes templomos cikkemet kötőjelesre a helyesírás-guru wikisek, én meg hitem nekik. Villy Itt tessék beszólni 2008. október 21., 16:32 (CEST)

Na igen, én mág megtanultam, hogy akárhonnan is írom amit írok, térkép, könyv stb, az sosem olyan hiteles, mint amit a wikin a helyesírás-szakértők mondanak. :) Amikor a wikire jöttem először, akkor rámutattak az itteniek, hogy a térképen rosszul van írva a Pálos Kolostor, esztergomi Bazilika stb, és mindig idézték az idevágó szabályzatot, én meg hiszek nekik. A következő cikket már az ő szabályaik szerint hoztam létre :) Engem ilyen téren könnyű meggyőzni, mert helyesírásról nem szeretek vitázni. Villy Itt tessék beszólni 2008. október 21., 16:41 (CEST)

Hát én kezdésnek odatettem az összes templomot, amiben megtaláható, hogy Szent István. Úgy voltam vele, hogy az egyszeri ember úgyesm tudja, hogy az most csak Szent István vagy Szent Iszván király is, sima templom, vagy plébániatemplom stb... Majd lehet, hogy jön valaki, aki tovább bontja. Villy Itt tessék beszólni 2008. október 21., 16:49 (CEST)

Köszönöm

Kedves Burrows! Köszönöm, hogy visszaállítottad a userlapom eredeti állapotát a tegnap esti vandáltámadások után. Üdv – Szalax vita 2008. október 22., 10:30 (CEST)

Redirekt

Ja, oké, kösz, nem tudtam, bocs. Akkor mihamarab megírom a rendes szócikket és akkor utána írányitok át. Üdv: kittipoika vita 2008. október 23., 16:18 (CEST)

Nemertea

Kicsit gyorsan jött a szubcsonk, épp a szöveget szerkesztettem. :) Levettem a szubcsonk jelzést ha nem bánod.

Köszi a figyelmeztetést!

Üdv,

Feri vita 2008. október 23., 17:10 (CEST)

Díj

A hiperszorgos gyomláló érdemrendje
Elismerésként a cikkekben elkövetett vandálkodások hipergyors visszaállításáért valamint a cikkek végén lévő irdatlanul nagy linkbokrok ritkításáért. Csak így tovább ;) Istvánka posta 2008. október 23., 19:38 (CEST)

Válasz szalaxtól

Kedves Burrows! Köszönöm szavaidat, a „dilim” már elmúlt, rengeteg tervem van, a vandálok nem érdekelnek különösebben, de a „másik szerkesztővel való konfliktus”, a kívülről semminek tűnő eset azért megviselt (sajnos, én már csak ilyen érzékeny vagyok!). Köszi még egyszer, üdvözöl Szalax vita 2008. október 23., 20:03 (CEST)

Wikipédisták

Egy kis adalék. :-) Cassandro Ħelyőrség 2008. október 24., 19:26 (CEST)

Dulaleven (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)

Mit művel ez a srác? Úgy látom Te küszködsz vele. Eddig volt egy irányelv-hamisítása, egy törlési jegyzőkönyv hamisítása és egy védett-lap sablon behelyettesítése... – Beroesz 2008. október 26., 21:48 (CET)

Nincs túl sok húzása hátra. Már a zoknibábos szavazathamisítási kísérlet miatt is megérdemelne egy dorgálást. – Beroesz 2008. október 26., 21:57 (CET)

„alensha meg fog ölni...”

neeem, Burry drága, örülök, hogy felhívtad rá a figyelmem :) kevesebbet vagyok mostanában miskolcon :( de utánanéztem megbízható forrásból („apa, átadták már a búza téri vásárcsarnokot?” „már vagy két hete”), azóta netes cikket is találtam róla :) ~ Alensha  hö? 2008. október 27., 14:59 (CET)

Burry drága? ... :) - Dorgan labor 2008. október 27., 16:24 (CET)
Vigyor Burry VigyorVigyorVigyorVigyorVigyorVigyorVigyorIstvánka posta 2008. október 27., 16:29 (CET)

Dorgi és Pityu nem szól be. ~ Alensha  hö? 2008. október 27., 18:33 (CET)

Apja-fia..... Vigyor - Dorgan labor 2008. október 27., 18:34 (CET)

Redirek kategorizálása

Tévedésben vagy, tessék csak megnézni az ezirányú útmutatókat. A Miskolc tömegközlekedése cikkbe átirányított cégnév éppen az az eset, amikor a redirt kell kategorizálni pl. a magyarországi cégek kategóriájában. Ha meggondolod, ez eléggé értelemszerű. Ugyancsak kategorizálunk redireket, amikor azon a néven keresnék leginkább egy kategóriában, hogy a redir tájékoztasson az átirányítás tényéről. Ha kívánod, előkeresem a régi kocsmafalas tárgyalásokat ezügyben, amikor erről utoljára szó volt, te még pelenkás wikicsecsemő voltál, ne bántsd hát öreganyádat. 2008. október 30., 16:59 (CET)

Jut eszembe: éppenséggel azért vezették be az MW-szoftverben, hogy a kategorizált redirek kurzívval jelenjenek meg a kategóriában, azaz dőlt betűvel, hogy ránézésre lásd, egy redirrel van dolgod. Erre éppenséggel azért volt szükség, mert nagyon is kategorizálunk redireket (miért is ne tennénk?). Nagy Gömböc vita 2008. október 30., 17:01 (CET)

Akkor segítek: a főcikk volt bekategorizálva, onnan szedtem ki. Légy oly jó, és képzeld el, amint az olvasó kinyitja a magyar cégek kategóriáját, majd ott megtalálja a Miskolc tömegközlekedése cikket a magyar cégek betűrendjében... Ez minimum félreérthető, de leginkább csúnya. Ha viszont nincs kategorizálva egyáltalán, azt hiheti bárki, hogy szó sincs sehol a MVK Zrt.-ről, ami nem igaz. De minthogy az elsőrendű neve át van irányítva, értelemszerűen éppen erre az esetre van kitalálva a redirek kategorizálása, hogy mégis megtalálható legyen. Nagyon szívesen megkeresem neked a vonatkozó jegyzőkönyveket, csak kis türelmet kérek. Ami pedig a csecsemőt illeti: ennél világosabban már nem tudtam jelezni, hogy nem vagyok egynapos szerkesztő, de gondolom hallottál már az ártalmatlan zoknibábokról. Mindössze csak jelezni kívántam, hogy nem a hathúszas wikigyorssal érkeztem. ;) Nagy Gömböc vita 2008. október 30., 17:28 (CET)

Hirtelenjében itt két link, az elsőben Tgr hozzászólásait ajánlom figyelmedbe, ő jól elmondja, mi is ezügyben a követendő: [4], a másik ugyanaz hosszabban. Nagy Gömböc vita 2008. október 30., 17:35 (CET)

Agyvérzés!! Már hogyne volna információ az olvasónak, ha azt látja, hogy a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. át van irányítva? Mindjárt kiderül belőle, hogy van róla cikk, csak más néven. Ez például onnan is látszik, ha az útmutatóknak megfelelően igyekszünk kiemelni minden olyan alakot a cikkben, amiről redir készült. Ez maga a nagy büdös információ. Olvasó rákattint a redirre, majd a következőt olvassa a cikk első sorában: Miskolc város tömegközlöködösét a M. V. K. Zrt. látja el. Ha szerinted ebből nem fog érteni az olvasó, akkor az egy analfabéta olvasó lesz, akinek sajnos már semmi se segít. ;) Nagy Gömböc vita 2008. október 30., 17:41 (CET)

ha már Miskolc került szóba: szerintem jó ötlet, amit Gömböc csinál, de ugye csak egy redirekt került bele a kategóriába, nincs benne az összes? (MVV, MKV, MVK Zrt., MVK ZRt, stb?) ~ Alensha  hö? 2008. október 30., 20:16 (CET)

Nincs, csak a teljes neve a kurrens cégnek. A többi redir nemnem. :) Nagy Gömböc vita 2008. október 30., 20:19 (CET)

Max von Gallwitz

Szia, köszi, hogy segítettél a kategóriákkal, éppen szerkesztettem, amikor visszavonhatatlanul lefagyott az gépem... Üdv, Viktor vita 2008. október 31., 00:02 (CET)

Bot

Szia! Javítást is végez, természetesen ezt nem mindenhol, de ezért volt benne az összefoglalóban. - Dorgan labor 2008. október 31., 19:56 (CET)

Fringe

Szia! Akkor hogy is áll a szócikk másolásügyileg? Cassandro Ħelyőrség 2008. november 1., 15:26 (CET)

válasz: Megállónevek

Örömmel látom, hogy fejleszted a Makó tömegközlekedése cikket.

Az útvonaldiagram használatát illetően nincs megvitatott, egységes álláspont. Általában – én úgy látom – a két végállomást vastag betűvel írjuk, a neveket a menetrendben megadott alakban (akár helyesírási hibásan is!) írjuk. (Erre Makónál nem figyeltem, de visszaállítottam.) A rövidítéseket ugyanakkor feloldjuk. Az autóbusz-viszonylatok esetében a fejlécben a kék (lightsteelblue) színt használjuk.

Ha gondolod, megbeszélést kezdeményezek/kezdeményezhetsz a témában a Közlekedésműhely vitalapján. Szívesen látunk ott bármilyen kérdéssel. Ha úgy gondolod, jelentkezz nálunk tagnak. – CsGábormegbeszélés 2008. november 4., 23:20 (CET)

Kezdeményeztem egy megbeszélést a műhely vitalapján. – CsGábormegbeszélés 2008. november 6., 16:11 (CET)

Sok sikert és rengeteg kitartást kívánok a makói autóbuszos cikkekhez. Ezen a lapon gyűjtjük a viszonylatokról készült cikkeket: Wikipédia:Közlekedésműhely/Viszonylatok listája.

Itt számos mintát találhatsz a hasonló cikkek között válogatva. Tegyük hozzá, hogy egységességről sok esetben nem beszélhetünk, sajnos sok hasonló kérdés merül fel menet közben, amiket folyamatosan tisztázni kell.

A fogalommagyarázatokat itt gyűjtjük: Wikipédia:Közlekedésműhely/Alapfogalmak

Bátran szerkeszd mindkét listát. Arra kérlek, hogy ha létrehozol egy új buszos cikket, vedd fel azt a Viszonylatok listájára. CsGábormegbeszélés 2008. november 6., 18:32 (CET)

Kocsis György

Szia! Rá tudsz nézni a fenti cikkre? Makópolisz egyik híres szülötte. :-) Cassandro Ħelyőrség 2008. november 6., 16:09 (CET)

Konflis

Szia, én is felülbíráltalak. :)) Ez ugyanis egy intézmény, nem csak egy szótárbejegyzés, nagyon jó kis cikket lehet belőle csinálni. Ha gondolod, tedd át a szótárba, de innen nem kell törölni. A másik: én úgy tudtam, hogy minden szerkesztésem automatikusan ellenőrzöttnek jelöli a cikket... Ezek szerint mégsem... Legközelebb, csak a Te kedvedért figyelni fogok rá... :)) – Burumbátor zöldposztós csatatér 2008. november 9., 10:21 (CET)

Szuper! :) Tehát, ha gondolod, tedd át a cikket a szótárba, de hagyjunk itt is neki egy lélegzetvételnyi laufot, hátha valaki megírja. Engem pl. határozottan elkezdett érdekelni... Ok? :) – Burumbátor zöldposztós csatatér 2008. november 9., 10:40 (CET)

„most szivattok engem ,hogy mindenhonnan kihagytátok Makót?”

Neeem, dehogy, csak senkinek nem jutott az eszébe Makó :) egyébként ha jól emlékszem, Miskolc se nagyon szerepelt, amíg bele nem írtam. :) ~ Alensha  hö? 2008. november 12., 21:42 (CET)

Kérdés tanyaügyben

Szia Burrows! A makói külterületek közül egyik sem volt soha önálló? Az 1970-es években az elhaló tanyaközpontokat visszacsatolták az anyavároshoz, Makón nem volt ilyen?

Az adakozós banneren két órán át röhögtem! :-) Nagyon jó! – Beroesz 2008. november 15., 11:27 (CET)


Köszi! Egy készülő irományba kellett példaként Csongrád megyéből. Az eredményről értesítelek, a nyereségen pedig teljesítményarányosan osztozkodhatunk! – Beroesz 2008. november 15., 13:57 (CET)
Az Alföldön három különböző helyen van saját ágyam-asztalom és internetcsatlakozásom. Meg még a munkahelyek... Az Alföldet pedig azért jelöltem meg otthonomul, mert egyszer összeszámoltam az utazásaimat és rájöttem, hogy a Dunántúlra csak akkor megyek, amikor külföldre utazok, kvázi külföldnek számít. És tanyáik sincsenek, lepusztult egy vidék... – Beroesz 2008. november 15., 14:20 (CET)

Makóról

Szia Burrows! Szívesen tettem, érdeklődve olvastam az érdekes cikket, és fontosnak tartom a lokálpatrióták által írt szócikkeket (nem becsülve le a külsők írásait sem). Amint felkerül a munkapadra, szavazni is fogok rá (hogy hogyan, az titok, addig csak izgulj! :) Üdv – Szalax vita 2008. november 15., 13:05 (CET)

re:Hangnem

Szia!

Úgy gondolom, jó okom van feltételezni, hogy "korlátozottak" a szellemi képességei. A többi kollégának többszöri felszólítására sem válaszolt. Ahhoz viszont az irányelvekkel nem kell tisztában lenni, hogy:

  1. az évszámok között a nagykötőjelet nem javítjuk kicsire, mert az enwikin úgy van (ez szimpla helyesírási tény, a magyar (!) helyesírás szerinti...)
  2. ha valamilyen oknál fogva egyes dolgok be vannak linkelve, akkor azt nem biztos, hogy törölni kéne (kivéve, ha egy dolog minden második mondatban linkelve van)
  3. ha az előbbi dolgokat az enwikiről vette (márpedig jó okom van ezt feltételezni, mivel jól ismerem az ottani cikkeket ebben a témában), akkor a zászlós hülyeség meg nem tudom, honnan jött, mert ilyet ott nem láthatott.

Továbbá: milyen indokkal bírálja ő felül azt, amit mások már megcsináltak, főleg, hogy annon (ami nem volna baj). És a vitalapján látottak alapján nem gondolnám, hogy az együttműködőkéssége a legfőbb erénye, mert nem sok hajlandóságot mutatott eddig... Annyit szerintem jogosan elvárhatok, ha már beleölöm az időm és energiám, hogy a már meglévő cikkeket jobbá tegyem, akkor ne állítsák vissza az eredeti, hibás állapotot. Vagy akkor kár is ezzel güriznem. Mert az életemből nem egy óra ment el azzal, hogy az irányelveknek, formai és tartalmi előírásoknak megfelelően javítgassak a "hibás" cikkekben, hogy egy egységes, igényes focis részleg jöjjön létre a huwikin. Így a 3 869 123-ik ilyen eset után az ember néha képes elveszíteni a türelmét (nem a rossz miatt, a rosszra való szándékos visszaálítás miatt) Persze gondolom megint én túloztam el a dolgot, és csinálok a bolhából elefántot...

Üdv: Warmuz ¤ vita 2008. november 15., 22:23 (CET)

Az én olvasatomban az a vandál, aki szándékosan ír át, töröl ki olyan dolgokat, ami igazából nem hibás, és úgy jó, ahogy van. Már megbocsáss, de ilyen jellegű magánakciókat én sem engedek meg magamnak, pedig (tudom hogy nem hangzik szerényen, ezzel nem arcolni akarok, ez tény) már felmutattam valamit a témakörben. Az formai irányelveket én is betartom, noha nem mindegyik volt ínyemre, de létezik kollektivitás is a világon, aminek én is ugyanúgy alávetettem magam. Akkor ne legyen már az, hogy jön valaki a semmiből, aki képtelen kommunikálni (vagy nem is akar), és az lesz, amit ő kitalál. Azt meg ne mesélje be nekem senki, hogy véletlen törölte pont ugyanazokat a dolgokat több cikkben is. A Wikipéia a legritkább esetben szól arról, hogy törlünk. Szerintem. És nem hiszem, hogy az ő szemét és lelkét annyira bántotta volna az a pár dolog, hogy feltétlenül törölni kelljen. – Warmuz ¤ vita 2008. november 15., 22:43 (CET)

Buszok

IDE tettem fel a reggel készített képeket. – Beroesz 2008. november 16., 11:20 (CET)

Jut eszembe: úgy látom, hogy a Te lapodat is rendszeresen piszkálja az anonimitásba burkolózó Szerver kolléga. Kérheted a lapod védelmét. – Beroesz 2008. november 17., 01:45 (CET)

Református ótemplom

Valóban, a köznyelv ugyan említi így, de az enciklopédia megköveteli az írásos történelmi emléket, akkor annak híján addig kiveszem. – Petrobolos vita 2008. november 20., 19:55 (CET)

Tisza Volán

Szia , megjegyzem neked, hogy a felsorolásokat azért tettem bele , mert ezt vázlatszerűen írom. ( meg könnyebb okoskodni , mint csinálni valamit , ezt csak így zárójelbe ) – Bartók Dániel vita 2008. november 22., 19:09 (CET)

A cikkeidet már megnéztem mielőtt írtam. És már kaptam mástól fejmosást megint. És , még azt szeretném megkérdezni: hogy , a képeidre milyen jogot tartasz fel? , mert ami k van téve azt nem értem.– Bartók Dániel vita 2008. november 22., 19:35 (CET)

budapesti épületről

Hát igen, így jár az, aki agyatlanul másol :-). Köszönöm a javítást! Funatic vita 2008. november 23., 20:12 (CET)

Gratulálok...

... a Magyar Wikipédia eddigi legkerekebb cikkszámához. Lásd: Vita:Lonovics-kúriaBeroesz 2008. november 23., 23:56 (CET)

Ha gonosz lennék, azt mondanám, hogy hasonlóan szép év végi bizonyítványt kívánok :) de ezt nem mondom, inkább csak gratulálok a 111 111. cikkhez :) ~ Alensha  hö? 2008. november 24., 00:09 (CET)

Makó

Szia Burrows kolesz! A Makó szócikk kiemelési oldalán tettem egy javaslatot a cikk átstrukturálására. Kérlek nézd meg. Köszi– Istvánka posta 2008. december 2., 08:31 (CET)

Oké! Csak nyugisan! :-) Nagyon szép és tartalmas cikk, megérdemli a kiemelt státuszt, de a fejezeteket illetően követni kéne a kánont. Köszi és kellemes hétvégét– Istvánka posta 2008. december 6., 08:51 (CET)

Mikulás

Égi úton fúj szél,
hulldogál a hó.
Nem bánja azt, útrakél Mikulás apó.
Vállán meleg köpönyeg,
Fújhat már a szél,
Nem fagy meg a jó öreg,míg a földre ér.
Lent a földön dalba fog száz és száz harang,
Jó hogy itt vagy Mikulás,gilingi-galang.
Ablakba tett kiscipők,várják már jöttödet,
Hoztál cukrot,mogyorót,jóságos Öreg?!
-Hoztam bizony,hoztam én,hisz itt az idő.
Nem marad ma üresen egyetlen cipő.
Hajnalodik.Csillagok szaladnak elé.
Amint ballag Mikulás már hazafelé.
Zelk Zoltán: Mikulás(– Istvánka posta 2008. december 6., 09:00 (CET))

Szabad :)

Persze, hogy szabad. Szívesen veszek minden javaslatot, ötletet, észrevételt, satöbbit. [5]CsGábormegbeszélés 2008. december 8., 01:08 (CET)

Valós idejű stratégia

Csak elszúrtam; bocs. Emberek vagyunk. Jó, hogy észrevetted! Üdv: OsvátA Palackposta 2008. december 9., 17:08 (CET)

Volán-társaságok

Nagyon nem szeretném, ha félreértenél vagy éppen támadásnak vedd hozzászólásomat. Kérlek olvasd el a Wikipédia-vita:Közlekedésműhely#Volán-társaságok szakaszban írt második hozzászólást. Nem konkrétan az ML-Busz Bt-vel van a bajom, hanem azzal, hogy valahogyan le kellene határolni, hogy mi kerüljön be a sablonba és mi ne. – CsGábormegbeszélés 2008. december 11., 22:11 (CET)

Boldog karácsonyt!

Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánok neked, kedves Burrows.
CsGábormegbeszélés 2008. december 19., 19:10 (CET)

Linkfarm

Hát azért, mert a Portál lapot ahelyett hogy törölted volna, gondosan átnevezted Kazincbarcika portálra, vélhetően mert nem nézted meg, mi van rajta.

Nem tudom ki lehet az a pihent agyú, aki ilyet kitalál Vigyor

Peyerk vita 2008. december 23., 17:34 (CET)

Karácsony

Boldog Karácsonyt Kívánok! Filmfan vita 2008. december 24., 10:29 (CET)

Felsőfarkasd

Köszönöm a közreműködést. De legalább valami kicsit is fontos cikkbe ölnénk ezt a sok energiát... :DDDD Piraeus vita 2008. december 25., 22:20 (CET)

Nem baj. Előbb kiépül a közösség, aztán a tudásbázis. Lehet, hogy ez a cél? :) Üdv: Piraeus vita 2008. december 25., 22:36 (CET)

Wikiszületésnap

További sok boldog wikiszületésnapot! Szajci reci 2008. december 26., 07:28 (CET)

CIB

Mindkét lap meg volt nyitva szerkesztésre... és mire visszacsinálhattam volna, szerkütk. volt. :-( És hasonlítanak is egymásra, de kísértetiesen.... - mondotta Stewe Feedback 2008. december 29., 16:23 (CET)

Pali

Jól értem, hogy akkor életed végéig nem kívánsz admin lenni? Vigyor Cassandro Ħelyőrség 2008. december 29., 17:06 (CET)

VigyorVigyorBurrows vita 2008. december 29., 17:14 (CET)

Így van, a wiki (köz)népe eteti. Vigyor Cassandro Ħelyőrség 2008. december 30., 14:29 (CET)

Diakritikus jel

Szia! Köszi, hogy betetted a vitalapra. Megint egy tipikus anon, aki ő maga sem tudja, hogy miről beszél, de azért más a hülye. A vitalapon helyre is tettem. :) BÚÉK! – Mex plática 2008. december 31., 22:57 (CET)

Nyíregyháza stadion

Szia!

Azért szubcsonknak jelöltem a cikket, mert egyszer azonnalival már törölve volt. Gondoltam, hogy érdemes lenne hagyni 5 napot neki… Hátha lesz belőle valami.

Üdv! – Hunyadym Vita 2009. január 3., 16:33 (CET)

Neked lett igazad… – Hunyadym Vita 2009. január 3., 18:08 (CET)

Minek ezt csukva tartani?

Hát nem azért van az a sablon, hogy látszódjon? Az a négy sor igazán nem küldi görgetőtúrára az olvasót. – CsGábormegbeszélés 2009. január 8., 20:32 (CET)

WP:JA Burrows foradmin!!

Fel vagy kérve keringőre! ;) Tudod, oda kell írni alá, ha elfogadod a jelölést. Bennófogadó 2009. január 11., 23:00 (CET)

Dudzsi

Dobtam. Kérlek figyelj a japán átírás szabályaira... :D! – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2009. január 12., 19:47 (CET)

Délmagyar

Köszi! Hogy találtál meg? Vagy sejtetted, hogy én lehetek? :) Egyébiránt a blogomon már azt gyűjtöm, hány honlapon olvasható a cikk: 1... Holnap vár rám még egy rádióinterjú is, a kiállítás meg ugye pénteken nyílik, ma voltunk rendezni a tárlókat, erre jött az MTI is, ezért van tele most az ország több nagy lapja/portálja ezzel. Örülök, hogy Makóig elhallatszottak a hullámok... – Párvusz / Eino vita 2009. január 14., 20:59 (CET)

RE:Nagymágocs

Rendben, töröltem a névváltoztatást. Egyébként mért nem néz rá a szentesi kistérségekre seniki, úgy értve, hogy mért nem láttamozták, meg a sablon amit kitettem mindenhova, azt a külső látogatókis látják, mert ha nem akkor ezért sürgetném. – Bartók Dániel vita 2009. január 15., 20:20 (CET)

Nemtudom hányéves vagy, de ha elérulod tudni fogom, és összetudnám hasonlítani az án gondolkodássomal. Mert, majd ha nagyobb leszek akkor máshogy gondolgozok, mert 13 éves vagyok, szerintem kikell linkelni, de ha ez nem szokás, azt mostmár tudom. Meg különbenis mért oktatásba kell megírni mértem úgy, hogy ez nem szokás vagy valami, mégcsak most kezdek belejönni. – Bartók Dániel vita 2009. január 16., 20:06 (CET)


És a kistérségésablonból mért lett kivonva az összefoglaló, mert ott leírják röviden, hogy mi a látványosságok, és mért lett visszavonva egyszer az értelmesebb szöveg nagymágocs bevezetőjénél? – Bartók Dániel vita 2009. január 16., 20:21 (CET)

Címer

Tudom, zűrös a dolog, de itt a honlap gazdái sem teljesen kezdőek jogi téren (a Miniszterelnöki hivatal csinálja az oldalt, biztos lezongorázták a dolgot, mielőtt a tiltást feltették a lapra). Zűrös az ügy valóban, én is azt szeretném, ha minden engedélyt megkapnánk, ezért is írtam meg a levelet, amelyben egyben az engedélyt is megkértem, illetve az esetleges tiltásra egy indoklást is, hogy tisztán lássunk. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. január 18., 14:48 (CET)

Kocsonyafesztivál

Valami baj van, nyuszifül? Netán hagymafesztivál nincs, és most savanyú a szőlő? :D :D :D – Alensha SL lopja az aláírásomat 2009. január 18., 15:36 (CET)

Má' megint én a mókatárba? Ez a cikkben volt, én csak röhögtem rajta egyet... – Alensha SL megint lopja az aláírásom 2009. január 24., 04:04 (CET)

Re: Szobor

Örülök, ha tetszik, sokat agyaltam rajta, milyen is legyen. Hát kissé hosszú lett (lesz). szalax vita 2009. január 24., 20:29 (CET)

Üdv az erőtérben!

Néked immár beadminult, amint a mellékelt ábra is mutassa aztat. Szívből gratulálok, valamint a wikisten legyen tehozzád irgalmas. Vigyor Teendőid:

  1. olvasd át és tanuld meg kívülről az Adminkézikönyvet (ki fogom kérdezni!);
  2. helyezd el közérdekű adataidat a WP:ADMIN megfelelő sorában;
  3. biggyeszd ki nyúzerlapodra a {{adminisztrátor}}(?) jelzősablonyt.

Béke veled, és mindenkivel, kik tevéled hajóznak. Vigyor Bennófogadó 2009. január 26., 17:34 (CET)

Üdv kerekasztal blokklovagjai között! Big Bandünk növekedett egy klarinétossal. :-) Cassandro Ħelyőrség 2009. január 26., 17:37 (CET)
És most már tényleg :) Számolgasd a füleket ;)Cass nem ütközik! Bennó meg terjeszti az általam feltalált szárnyasizét, mi? Má' kötelező? Ehh… – Glanthor  2009. január 26., 17:54 (CET)

Hajaj, el se férnek odafönn :-) Kössz mindannyiótoknak! – Burrows vita 2009. január 26., 19:32 (CET)

Gratulálok én is! Üdvözöllek a földalatti Csongrád Megyei Adminklikk (CSIKK) tagjai között! Hamarosan jelentkezünk és közöljük a feladataidat. – Beroesz 2009. január 27., 09:11 (CET)

Bociboci

Aki annyira (személyeskedés), hogy az Alkmaiónidákat vegyületnek gondolja, az jobban teszi, ha nem más fülefarkát húzgálja, hanem a sajátját húzza be, mielőtt rálépnek.

Mit tudsz te a Ricséről, te .. te .. egyfejű ? :) – Nullextra NULLEXTRAKADÉMIA 2009. január 29., 20:05 (CET)

Az a minimum ... :)
És suttyomba visszapakolod az örökbecsűt a Nagyferó fölé, és akkor hajlandó vagyok a jövőben is csak suttyomba kipellengérezni. Mert bár nagy a dossziém, azért van ám még benne hely bőven ... és lesz majd %S, ha én eccer kinyitom a számat ... GonoszNullextra NULLEXTRAKADÉMIA 2009. január 29., 20:27 (CET)
Nézegessed, aztán megint meghallgatlak.Nullextra NULLEXTRAKADÉMIA 2009. január 29., 20:50 (CET)

cicus szócikk

a Cicus -> Macska redir nem volt fölösleges, mert a gyengébbek v. a gyerekek esetleg a Cicus szócikk alatt próbálják keresni a cuccot. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője 92.52.193.197 (vitalap | szerkesztései)

Kolozsvári Grandpierre

Emilje érkezett. Vigyor Cassandro Ħelyőrség 2009. január 31., 15:51 (CET)

Válasz ment. – Burrows vita 2009. január 31., 15:54 (CET)
Riposzt is. Cassandro Ħelyőrség 2009. január 31., 15:56 (CET)

Inspector Gadget

A beállításaidnál a segédeszközök fül alatt találod a botvisszaállítás menüpontot, hasznos kis darab, nem látszik az FV-ben a visszaállításod és nem kell olvasgatni azt, hogy xy-ok... ;-) Cassandro Ħelyőrség 2009. február 5., 13:37 (CET)

Azonnali

Miért is nem kell törölni a vitalapot, ha a cikk törölve lett? A jegyzőkönyv ott van az archívumban, meg lehet találni. A Vita:Rúzsa Magdolna-ra is írtam, mi a véleményed? – Zimmy mondj el mindent 2009. február 8., 15:46 (CET)

Értem, akkor viszont az összes megbeszéléssel törölt lapra be kellene tenni, márpedig ez nincs szokásban. – Zimmy mondj el mindent 2009. február 8., 16:10 (CET)

Trónörökös

Válasz ott. Jót nevettem rajta. Vigyor Cassandro Ħelyőrség 2009. február 14., 19:13 (CET)

:)

Köszi a rendrakást a Megyében :) – Alensha sms 2009. február 15., 03:36 (CET)

Zsombó

Kedves Burrows, ez a link: Zsombó falucska fóruma nem maradhatott a Zsombó szócikkben? Miért vetted ki?– Mammer vita 2009. február 15., 17:00 (CET)

Vitalap

Lásd AÜ ugyanilyen című szakaszát. Cassandro Ħelyőrség 2009. február 18., 21:58 (CET)

Kössz hogy szóltál. – Burrows vita 2009. február 18., 22:21 (CET)

Döglött források

Helló Burrows, láttam, hogy itt azon problémáztál, hogy kipusztultak a cikk forrásai. Ez sűrűn megesik, azonban van megoldás. A következő metódust kell követned:

  • Kimásolod a döglött hivatkozást.
  • Ellátogatsz erre az oldalra, és az imént kimásolt hivatkozást beteszed az oldal keresőjére.
  • Ha sikeres a keresés, akkor kapsz egy rakás dátumot, amelyekre kattintva az oldal reprodukcióját láthatod.
  • Az archívum hivatkozását a {{cite web}}(?) és társai segítségével visszaviszed a cikkbe.

Beroesz 2009. február 19., 08:43 (CET)

Tartozok...

...egy bocsánatkéréssel. Nem akartam játszani az adminisztrátorok türelmével azzal,hogy a Bam's Unholy Union szócikkből kiszedtem a szubcsonk sablont. Pusztán azért tettem,mert a szócikket nem tudnám bővíteni források/kellő információ hiányában,viszont nem szeretném,hogy a cikk törlésre kerüljön mertvalaki kibővítheti még,de erre 5 nap nem elég. Igazából ezt rengeteg szubcsonkról el lehetne mondani. Szóval szertnék bocsánatot kérni ezért és természetesen nem akarom a szerkesztési jogaim megvonását,de ugyanakkor azt sem szeretném hogy a Bam's Unholy Union törlésre kerüljön. - Katamori 2009. február 22., 23:06 (CET)

Kijvítottam a cikket,most már levehetem a sablont? - Katamori 2009. február 22., 23:41 (CET)

lehet irtani

Megtette. Szerkesztővita:212.200.51.251 --Bitman vita 2009. február 22., 14:47 (CET)

Ez esetben kár is megtartani a régi intelmeket a névtelen vitalapokon, hiszen egy nap után úgyis amnesztiában részesülnek. :-) --Bitman vita 2009. február 22., 15:05 (CET)